katasztrófavédelem

Mint arról korábban facebook oldalunkon beszámoltunk: Egy személyvonat és egy személygépkocsi ütközött össze Tiszakécskén, a Damjanich utca végén lévő vasúti átjáróban.

A balesettel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alább olvasható:

Tiszakécskén, a Damjanich utcában közlekedett a Kert utca irányából 2018. március 4-én 8 óra 50 perc körül egy helyi férfi az által vezetett Opel Astra típusú személygépkocsival. Az utcát keresztező vasúti átjárót nem kellő óvatossággal közelítette meg, és nem biztosított elsőbbséget a vasúti pályán közlekedő H-Start típusú motorvonatnak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a 27 éves sofőr az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

Vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad. A vasúti átjáróra való ráhajtás előtt meg kell győződni arról, hogy az azon való áthaladás feltételei fennállnak-e. Olyan vasúti átjáróba, amely jelzőberendezéssel nincs biztosítva, ráhajtani csak akkor szabad, ha meggyőződött arról, hogy ott vasúti jármű nem közeledik.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetések

legfrissebb híreink