Pauk Sándor kapta a Tiszakécske Közösségeiért-díjat

Megosztás

Az Arany János Művelődési Központ 2013-ban az 50. születésnapját ünnepelte. Ez alkalomból alapította a Tiszakécske Közösségeiért-díjat, amellyel azokat jutalmazza, akik önzetlenül sokat tesznek Tiszakécske közösségeiért. A díjat ebben az esztendőben Pauk Sándor vehette át.

Pauk Sándor 1953-ban született Tiszakécskén.  Villamos üzemmérnöki végzettsége ellenére a humán tudományok, konkrétan a helytörténeti kutatás szakértője. Egy település életében a munkahelyteremtő ipar, vállalkozás meghatározó szerepet tölt be, de ugyanilyen fontos a város, az ott élők múltjának kutatása, feltérképezése az utókor számára, annak megőrzése és az ifjúságnak, a leszármazottaknak történő továbbadása. Pauk Sándor helytörténeti képeslapgyűjteménye széles körben ismert, hiszen az interneten is elérhető, számtalan visszajelzést kap Földünk távol eső országaiból is. Oszlopos tagja a Tiszakécskei Honismereti Körnek, aktívan közreműködött kiadványaik szerkesztésében. Az általa rendezett, II. világháborús helyi eseményeknek emléket állító kiállításnak pozitív sajtóvisszhangja volt.

Családfakutatásról szívesen tart előadásokat, sokan keresik meg személyesen is, mert az évek során olyan lexikális tudásra, ismeretre tett szert, mellyel a hasonló érdeklődésű személyeknek hasznos tanácsokkal tud segíteni. A város iránti szeretete, szenvedélye a lakosság körében is ismert, helytörténeti gyűjteményünk a neki felajánlott tárgyakkal is gazdagodott.

Novemberben a művelődési központ emeleti termeiben rekord látogatottságú kiállítást rendezett Újkécskét és Ókécskét ábrázoló képeslapokból és képekből, az 1800-as évektől egészen 1945-ig. A kiállítást vetítéssel kötötte egybe, ahol további képeket láthattunk erről az időszakról, bemutatva a település akkori arculatát. Sándor a kérdésekre is szívesen válaszolt és új ismeretekkel is bővült a városról szerzett tudása, mert további anyagokkal gazdagodott a látogatók révén gyűjteménye.

A kiállítás képeiből közkívánatra januárban megismétli vetítéssel egybekötött beszámolóját Volt valamikor egy másik világ címmel. A vetítés anyaga a korábbi vetítéshez képest bővült, ezért annak is érdemes megtekinteni, aki már látta az előzőt.

Mindezen érdemek elismeréseként Tapodiné Máté Ilona az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár vezetője adta át a díjat Pauk Sándornak a december 22-én megrendezett karácsonyi ünnepségen.

szöveg, fotók: Sánta László(sel)