A Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs országjárás tiszakécskei állomásán Zsigó Róbert, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár tartott lakossági fórumot. A rendezvényen felszólalt Dr. Zombor Gábor, országgyűlési képviselő és Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja is.

Az Arany János Művelődési Központ emeleti nagytermében tartották meg november 7-én azt a lakossági fórumot, amelynek fókuszában a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció állt.  A fórumnak az adott aktualitást, hogy ezen a héten kezdték el Bács-Kiskun megyében a nemzeti konzultációs kérdőívek postázását a magyar választópolgárokhoz.

A rendezvény elején Tóth János, Tiszakécske város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd adta át a szót Dr. Zombor Gábornak. Az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy rendkívüli fontosságú az, hogy minél többen vegyenek részt a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációban. Magyarország védelme mindannyiunk közös érdeke, küzdeni kell érte.

A képviselő hozzátette; szívesebben tartanának fórumot azokról a pozitív eredményekről, amelyeket a kormányzat az elmúlt években elért, – pl. a munkahelyteremtés, a minimálbér-emelés, a növekvő közbiztonság, a rezsicsökkentés vagy a családok támogatása – de a bevándorlás és a Soros-terv végrehajtása elleni harc sürgősen lépéseket követel.

Dr. Zsigó Róbert beszédében ismertette a Soros-terv pontjait, amelyek között szerepel: ,,Évente legalább 1 millió illegális bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határvédelmi kerítések lebontása, a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlók kötelező szétosztása, 9 millió forint állami segély minden bevándorlónak, enyhébb büntetés a migránsok által elkövetett bűncselekményekért, az európai országok nyelvének és kultúrájának háttérbe szorítása vagy a támadás a bevándorlást elutasító országok ellen”

Az államtitkár a jelenlévőknek elmondta; egyes elemzések szerint a közeljövőben több tíz millió ember készül elhagyni a hazáját a Közel-Keletről és Afrikából. A legtöbben az Európai Unióba szeretnének jönni. A kormány álláspontja szerint a problémát nem kell behozni az Európai Unióba, hanem az unió anyagi és egyéb erejét fölhasználva, a segítséget oda kell vinni, ahol a probléma gyökere van.

A rendezvényen Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. A megye vezetője kiemelte, hogy segítenünk kell Magyarország miniszterelnökének abban a harcban, amit az európai vezetéssel vív a betelepítés ellen, hazánk és Európa értékeinek védelme érdekében. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha kitöltjük a kipostázott konzultációs íveket.

Össze kell fognunk nemcsak a magunk, hanem leendő gyermekeink, unokáink, dédunokáink érdekében is, hogy ők is egy szabad, biztonságos, keresztény értékeket megbecsülő hazában élhessenek- hangsúlyozta megyénk kormánymegbízottja.

A fórum végén a jelenlévő vendégek is feltehették kérdéseiket, illetve megoszthatták véleményüket a vezetőkkel.

szöveg: Sánta László(sel), fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink