városházi

Tiszakécske Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtartotta a közmeghallgatásokat település szerte. A rendezvényeken a város idei költségvetéséről, felújításokról, beruházásokról tájékozódhattak a tiszakécskei lakosok, illetve egyéni kérdéseikre is választ kaphattak.

Tóth János településünk polgármestere február első hetében Tiszabögön, Kerekdombon, Tiszakécskén az Arany János Művelődési Központban és az Ókécskei Közösségi Házban is köszöntötte a közmeghallgatásra érkezőket.

Az összes közmeghallgatáson a város 2018-as tervezett költségvetése volt a fókuszban. Erről városunk vezetője részletesen tájékoztatta a jelenlévőket, emellett információkat kaphattak a folyamatban lévő és tervezett idei fejlesztésekről, felújításokról. Tóth János kiemelte, hogy ebben az esztendőben rekord számú beruházás valósul meg Tiszakécskén.

Mindegyik rendezvényen egyéni kérdésekre is válaszolt polgármesterünk, valamint Gombosné Dr. Lipka Klaudia, Tiszakécske város jegyzője. A lakosok többek között kérdeztek az épülő és a felújítandó kerékpár utakról, a hulladékgyűjtésről, vagy éppen az idén megépülő kilátókról.

szöveg, fotók: Sánta László(sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink