labdarúgás

A Soltvadkerti TE TRMX gárdája látogatott augusztus 21-én a Duna Aszfalt TVSE oroszlánbarlangjába, ahol gyorsan vezetést szerzett, majd beindult a tiszakécskei gólhenger…

Még csak augusztus 21. írunk, de már túl van csapatunk két bajnokin és két kupa találkozón, mind a négy mérkőzésen fölényes győzelemmel demonstrálva erejét. A vasárnapi meccs ezúttal mégsem kezdődött jól, egy védekezési hiba után a soltvadkerti Torma Barnabás távolról lőtt a hálóba a kimozduló Ladányi Patrik mellett. Aggódni azonban nem kellett a kék-sárgák híveinek, egymás után jöttek a támadások, csupán a célzáson kellett pontosítani.

Az első gólt Kalmár Ferenc passzából Szabó László szerezte meg a rövid oldalon, majd Stefan Vladul és Juhász László vette be a vadkerti kaput. Hazai helyzetek még akadtak a félidő során, viszont az eredmény nem változott, 3-1-el mentek pihenőre a csapatok.

A második félidőben folytatódott a kécskei offenzíva; Szabó László újra beköszönt, majd a csapatkapitányi karszalagot a távozó Farkas Istvántól megöröklő Oláh Máté lőtt nagy gólt. A végén két csereként beszálló játékos; István László és Nagy Dániel is betalált, így alakult ki a 7-1-es hazai győzelem. Csapatunk neve mellé újabb három pont került, így két forduló után hat ponttal állunk a tabellán a Kecskeméti LC mögött, amely ebben a fordulóban 11 góllal terhelte az Akasztó hálóját. Ennek köszönhetően gólaránya eggyel jobb, mint a miénk.

A két megrendezett fordulót követően egyéb iránt csak a két említett csapat százszázalékos. A tavalyi bajnok, Kiskunfélegyházi HTK egy meccsel kevesebbet játszott, viszont meglepetésre egyből vereséggel kezdett otthon a Bácsalmás ellen.

A Duna Aszfalt TVSE legközelebb szerdán 17 órától a Magyar Kupában Kiskunhalason lép pályára a legjobb négybe kerülésért (megyei szinten), reméljük akkor is győzelemnek örülhetünk. A bajnokságban a 3. fordulóban szabadnaposak leszünk, a következő meccsünk szeptember 3-án 16.30-tól a Kiskőrös LC ellen lesz, a tervek szerint már a megszépült center pályán. Buzdítsuk ezeken a mérkőzéseken is a csapatot, zengjen a Hajrá Kécske!

2016. augusztus 21., Bács-Kiskun megyei labdarúgó bajnokság, I. osztály, 2. forduló

Duna Aszfalt TVSE – Soltvadkerti TE TRMX  7 – 1 (3 – 1)

Duna Aszfalt TVSE: Ladányi- Oláh, Markovic, Polyák, Csáki, Benkó(Székely), Szabó, Bartucz(Nagy), Juhász(Bagi), Vladul(Káli), Kalmár(István)

gól: Szabó 2, Juhász, Vladul, Oláh, István, Nagy

ifjúsági: 3 – 4

A mérkőzést követően Nyilas Elek a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója így értékelt:

Attól függetlenül, hogy 7-1-re nyertünk, kicsit többet vártam a srácoktól. Olykor tompák voltunk, hiányzott a dinamika, a váratlan megoldások és a folyamatosság, igaz sok meccset játszottunk az elmúlt időszakban. Ettől függetlenül keretünk elég erős ahhoz, hogy bírja a sorozatterhelést. A mai mérkőzésen fáradtabban mozogtunk, mint az elmúlt találkozókon, azonban szép momentumok így is akadtak.
Ezúttal elég volt ez a teljesítmény a gólzáporos sikerhez, de lesznek keményebb találkozóink is, amikor már nem férnek bele rövidzárlatok.

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

szöveg, fotók: Sánta László(sel)

Hirdetések

legfrissebb híreink