Az elmúlt időszakban a munkagépek elkezdték a munkát a Szabolcska és a Babits utca között (a Bagolyvár mögötti területen). Az új sportcsarnok építésével kapcsolatban kerestük fel Tóth Jánost Tiszakécske város polgármesterét, aki nyilatkozott a komoly beruházásról.

2016. április végén a Tiszakécske Városi Sportegyesület pályázott a TAO keretein belül a Magyar Kosárlabda Szövetségnél egy kosárlabda csarnokra. Nagy örömünkre pályázatunkat érdemesnek találták a megvalósításra. 718 millió forintra pályáztunk, végül 668 millió forintot nyertünk e jelentős beruházás megvalósítására. A közbeszerzés már lezajlott, megvan a kivitelező, akinek a munkaterületet átadtuk, így a munka elkezdődhetett. Előreláthatólag március környékére készen kell lennie a csarnoknak.

Ezt a csarnokot, amely 1830 négyzetméter alapterülettel rendelkezik, a jövőben méltán hívhatjuk majd Tiszakécske Városi Sportcsarnoknak. Az épületben többek között lesz majd egy szabványos parkettás kézilabda pálya, a helyszín alkalmas lesz akár NB II-es kézilabda meccsek megrendezésére is. Ennek az alapkövetelménye a nyolc méteres belmagasságú épület. A kosárlabda csarnok megfelel majd a magyar élvonal követelményeinek is utóbbi sportágban.  A lelátó több mint háromszáz fő befogadására lesz alkalmas.

A csarnokban több öltöző, bírói szoba, büfé, raktárhelységek, elektromotoros térelválasztó függöny is lesznek majd. Az épületben elsősorban a TVSE szakosztályai dolgoznak a jövőben, de lehetőség lesz az iskolások tornaóráinak megtartására, baráti szerveződések sportolására díj ellenében, illetve különböző társadalmi rendezvények bálok megtartására is. A csarnok parkettás padlózata úgy lesz kialakítva, hogy lehetőség lesz benne két mobil ökölvívó ring felállítására, ezzel is segítve az ökölvívó szakosztály munkáját, tovább röplabda és tollaslabda háló elhelyezése is megoldható lesz.

A csarnok körül több mint száz gépkocsi és buszok számára kialakított parkoló lesz, valamint fákkal, cserjékkel, virágokkal beültetett kertesített környezet. Az épület a Babits és a Szabolcska utcáról is megközelíthető lesz.

szöveg: Sánta László (sel), fotók: Csikós János

Hirdetések

legfrissebb híreink