Az elmúlt napokban sok tiszakécskei sportbaráttal beszélgettünk, s bizony az volt az általános vélekedés, hogy a kecskeméti mérkőzés kulcsfontosságú lesz a bajnoki címért folytatott harcban. Talán egy kicsit féltettük is a csapatot hogy a hétközi kupameccs után vívja a rangadót, de labdarúgóink bizonyították, hogy kettős terhelés mellett is kiválóan helyt állnak.

Nagyon sok tiszakécskei szurkoló látogatott el a Széktói Stadionba május 7-én, amikor is a megyei I. osztály 26. fordulójában csapatunk a Kecskeméti LC otthonába látogatott. Kellett is a biztatás a fiúknak, hiszen tavasszal egy erősebb KLC gyűjtögette a pontokat a bajnokságban.

A csapat a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben játszott, csupán a második félidő egy periódusában (Némedi Norbert beállása után) tudta ráerőltetni akaratát a hazai gárda játékosainkra. A végén aztán újra mi kerültünk fölénybe és Alex pontot tett i-re. 0 – 2!

A győzelemmel továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki címért. Sajnos a szerdán szintén kupameccsen nagy csatát vívó Bajai LSE nem tudta megnehezíteni a Kiskunfélegyháza dolgát szombaton, így továbbra is egy pont a hátrányunk. Legközelebb a Soltvadkertet fogadjuk, majd utazunk idegenbe Kiskunhalasra, a végén pedig a két dobogós; a KHTK és a Kalocsa következik. A Kiskunfélegyháza, aki hozzánk hasonlóan szintén 81 góllal terhelte eddig az ellenfelek kapuját legközelebb a Jánoshalmát, majd a Hartát fogadja, aztán érkezik hozzánk a várva-várt meccsre, még a végén a Kecelt látja vendégül. Bízzunk benne, hogy csapatunk jó formája kitart a szezon végéig és a Baja elleni kupadöntőt is sikerrel abszolváljuk.

A kecskeméti mérkőzés után kérdésemre Nyilas mester elmondta, hogy a mindig lelkes kécskei szurkolók az eddigi legnagyobb biztatást mutatták be a Széktóiban. Reméljük, hogy ez tovább fokozódhat és a bajnokság végére a döntő csatákban dobszó, meccsduda, kék-sárga zászlók és lankadatlan szurkolás mellett elmondhatjuk: a pályán és a lelátókon is újra mi vagyunk Bács-Kiskun megye legjobbjai.

Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója:

Ilyen meccsre készültünk, egy szimpatikus ellenfélre, aki igyekszik stílusosan futballozni. Igazi rangadót játszott a két csapat, méltó volt a közös hagyományokhoz. Játékosainkra nagyon büszke vagyok, megmutatták a fiúk, hogy felül tudnak kerekedni a nehézségeken, igazi sportteljesítményt tettek le a gyepre.

Az első félidőt uraltuk, látványos akciókat vezettünk, amelyek végén több gólt is szerezhettünk volna. A második játékrészben aztán kissé elfáradtunk a saját magunk által diktált tempóban. Ebben a periódusban az ellenfél ránk tudta erőltetni akaratát, de szerencsére sikerült újra magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Megérdemelt győzelmet arattunk.

Nagyon sok kécskei átjött a mérkőzésre és igazi futballhangulatot teremtettek. Az általam tapasztaltak alapján az eddigi legjobb biztatásban lehetett részünk. Köszönjük szépen!

2016.05.07. Bács – Kiskun megyei labdarúgó bajnokság I. osztály, 26. forduló

Kecskeméti LC – Duna Aszfalt TVSE  0 – 2 (0 – 1)

Duna Aszfalt TVSE: Németh(Ladányi)- Farkas, Oláh, Bene(István), Benkó(Háda), Radványi, Szabó L., Szabó D., Alex, Nagy V.(Ábel)., Csurka(Kalmár)

gól: Farkas, Alex

ifjúsági: 0 – 2

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!
szöveg,  archív fotók: sel

Hirdetések

legfrissebb híreink