rendőrség

A képek csak erős idegzetűeknek ajánlottak!!!

A rendőrség közleményében újabb állatkínzási ügyről olvashatunk, ráadásul szeretett településünkön, Tiszakécskén történt meg a szomorú, egyben felháborító eset. Mint ismert ,,Az ebrendészek március 1-jén Tiszakécskén, a Dohány utcában befogtak egy kóborló 4-6 éves, fekete színű, nagy testű, keverék kan kutyát. A négylábút a telepen megvizsgálta egy állatorvos és megállapította, hogy a kutyát sürgősen meg kell műteni, mivel a nyakán lévő lánc már benőtt a bőrébe, ami súlyos, mély kifekélyesedéssel járó gyulladást és fájdalmat okozott.”

Hogyan juthatott el az állattartó idáig?

Amikor a szerencsétlen kutya bekerült a helyi állatorvos rendelőjébe, én is jelen voltam. (Köztudott, hogy a Kécskei Krónika maximálisan elkötelezett a jobb sorsra érdemes kutyák megsegítésében és a helyi ebtelep körülményeinek javításáért is igyekszünk tenni.) Mélyen megrázott az a látvány, amivel ott szembesültem. A kutyából erővágó segítségével kellett eltávolítani a keresztül-kasul a testére csavarodott, illetve a testébe nőtt láncokat. Belegondolni is szörnyű mit élhetett át az a kutya hosszú időn keresztül.

Az ember legjobb barátjáról, hűséges társáról van szó. Senki és semmilyen érző lény nem érdemel ilyen kínzást! Miért van az, hogy minden felhívás, figyelmeztetés ellenére megismétlődnek állatkínzási vagy cserbenhagyási esetek?! Azt ki lehet jelenteni, hogy nem való mindenkinek kutya!

Meg kell értenünk, hogy minket pont az emberség, a humánus érzések, magatartásformák tesznek emberré. Ez a hatalom felelőséggel jár!

Bízzunk benne, hogy soha többé nem ismétlődhet meg ez a március eleji eset és eljutunk odáig, hogy az ilyen embertelen tettekért is megfelelő büntetés jár! Bár a kétség most erősebb minden más megérzésnél. A gyarlóságunk úgy látszik, nem ismer határokat…

szöveg, fotók: Csikós János

Az alábbiakban a rendőrség hivatalos közleménye olvasható:

A szoros, rövid láncon tartás és a rendszeres etetés hiánya csaknem a kutya életébe került.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécske Rendőrőrse  – szabadlábon hagyása mellett – nyomozást folytatott állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M.-né B. Sz. 38 éves tiszakécskei nő ellen.

Az ebrendészek március 1-jén Tiszakécskén, a Dohány utcában befogtak egy kóborló 4-6 éves, fekete színű, nagy testű, keverék kan kutyát. A négylábút a telepen megvizsgálta egy állatorvos és megállapította, hogy a kutyát sürgősen meg kell műteni, mivel a nyakán lévő lánc már benőtt a bőrébe, ami súlyos, mély kifekélyesedéssel járó gyulladást és fájdalmat okozott.

 Az esetről másnap értesítették a tiszakécskei rendőröket, akik az ügyben büntetőeljárást indítottak és beazonosították, majd felkutatták a kutya gazdáját. Az ügyben kirendelt szakértő véleménye szerint a mélyre terjedő fekély kialakulásának hátterében a túlságosan rövid, szoros lánc, illetve annak feltekeredése áll. A lánccal való rögzítés szükségtelen fájdalmat okozott az állatnak és a gyulladás közvetlenül hozzájárult az életveszélyhez közeli állapothoz. A tartási körülmények és az alapvető szükségletek kielégítésének hiánya alkalmas volt arra, hogy a kutya maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.

A gyanúsított kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését. A tiszakécskei rendőrök a nyomozást 2017. március 28-án befejezték, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldik meg.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetések

legfrissebb híreink