rendőrség

A tiszakécskei és a kecskeméti rendőrök együttműködésének eredményeként 5 órán belül sikerült elfogni a lopás egyik gyanúsítottját.

Az elsődleges információk szerint 2016. január 12-én 14 óra 15 perc és 14 óra 30 perc közötti időben ismeretlen tettesek bementek egy tiszakécskei ékszerboltba, ahonnan az eladó figyelmét elterelve több arany fülbevalót tulajdonítottak el.

A tiszakécskei rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az ismeretlen elkövetők felkutatását. A nyomozók az adatgyűjtés során elemezték és értékelték a város térfigyelő kameráinak felvételeit, amelynek eredményeként felfigyeltek egy ismeretlen hatósági jelzésű személygépkocsira.

A rendőrőrs munkatársai az esetről, valamint a gyanússá vált jármű jellemzőiről tájékoztatták a kecskeméti egyenruhásokat, akik 2016. január 12-én 15 óra 50 perckor az érintett gépkocsit a megyeszékhelyen ellenőrizték.

A tiszakécskei nyomozók felderítő munkájának, valamint a kecskeméti rendőrök közreműködésének köszönhetően néhány órán belül sikerült beazonosítani a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetőjét. B. János 24 éves tiszakécskei lakost 2016. január 12-én 19 óra 15 perckor fogták el a kecskeméti járőrök, társát még keresi a rendőrség.

A Tiszakécskei Rendőrős munkatársai a férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Hirdetések

legfrissebb híreink